Az intimitáskerüléshez kapcsolódó téves hiedelmek

​

A fejlődési traumák mély nyomot hagynak bennünk. Ha gyermekként a szüleink érzelmileg nem voltak jelen, és nem tudták kielégíteni szükségleteinket, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy valami alapvetően hibás van bennünk. A gyermekkori sérülések alapvetően formálják a gondolkodásunkat és hitrendszereinket, és ezek a minták gyakran meghatározzák, hogyan viszonyulunk az intimitáshoz.

Elmondok pár hiedelmet, ami jellemzi az intimitáskerülőket:

Élő hiedelmek az intimitáskerülés mögött:

• Ha túl sok figyelmet szentelek a másiknak, félek, elveszítem önmagam.

• Ha közel engedek magamhoz másokat, meglátják, hogy valójában nem vagyok szerethető, és végül elutasítanak.

• Ha odafigyelek arra, amit mások mondanak, a végén még lebeszélnek a véleményemről.

• Ha odafigyelek mások érzéseire, az felkavarja a saját érzelmeimet, amiket nem tudok majd kezelni.

• Ha hagyom, hogy igazán megismerjenek, meglátják a gyengeségeimet, és többé nem tisztelnek.

• Ha megnyílok valakinek, előbb-utóbb úgyis elhagy, én pedig összetörök.

• Ha egyszer sírni kezdek, nem tudom majd abbahagyni.

• Ha mérges vagyok, elveszítem az irányítást, és baj történhet.

• Ha kifejezem a fájdalmamat, sosem múlik el – beleőrülök, vagy belehalok.

• Nem tudom, mi történne velem, ha nem tudnám kontrollálni az elutasítás miatt érzett fájdalmamat.

• Ha nem én irányítok, nem kapom meg, amire szükségem van.

• Ha nem én irányítok, mások kihasználnak, és átveszik felettem az uralmat.

És pont ezek a hiedelmek tartanak távol az intimitástól.
Pont ezek akadályozzák, hogy teljesen jelen légy, és hogy valóban kapcsolódj.
De ha egyszer meglátod, hogy ezek csak félelmek – és nem a valóság –, elkezdheted elengedni őket.
És akkor végre valódi közelséget, valódi szeretetet élhetsz meg.